[WWE SZTORI 2014-ben is! ]

Mondd el a fájdalmadat, Big Show! Kérlek, hogy mondd el!

Nekem nincsen fájdalmam, Bray. Csak undorom.

Bray végül kuncogva elsétált. Akkor a főmérkőzésünk adott? Vagy talán lesz benne valamiféle fordulat? Hamarosan kiderül.

ELSŐ MÉRKŐZÉS: WADE BARRETT VS BIG E LANGSTON! (SPECIÁLIS REF: DOLPH ZIGGLER)

Az ellenfelem egy nagy hályas néger. Vicces.

Ez a néger most elver.

Következik az első mérkőzés. Wade Barrett vonul be és elkezdi a közönségnek kiabálni, hogy ő a legerősebb pankrátor a WWE történetében. Felmászik a felsőkötélre és ott ünnepelteti magát, de érkezik Big e Langston, aki a semmiből seggbe rúgja és Barrett a ring közepére esik. A mérkőzés még nem kezdődhet el ugyanis, megjelent Dolph Ziggler egy bírói ruhában. Ez azt jelentette, hogy ő a speciális bíró ebben a mérkőzésben. Big e Langston dühösen nézte és ekkor érkezett Barrett, s elkapta a tarkójánál fogva, majd kidobta Langstont a ringből. Dolph azonnal elkezdte kiszámolni Langstont, aki visszatért a nyolcadiknál és megtámadta Barrett. A heel karakter gyorsan feltápászkodott, majd támadni akart, de Langston egy térdest nyomott az arcába, majd a karjánál fogva lekényszerítette a földre és egy könyökössel ráugrott. A közönség nagyon örül ennek, s Langston máris pinnel. EGY, KETTŐ és szabályos pinnelés keretében kiugrott Barrett, majd feltápászkodott. Összeakaszkodnak, s a heel belerúg Langstonnek a lába közé és elkapja a tarkójánál fogva. Az viszont a hasába üt és lefejeli. Barrett elszédül és megragadja az alkalmat Big e Langston és gyorsan egy Big Endingba fogja. Barrett háromszor kopog és Langston boldogan nyújtja a kezét a magasba. Ekkor viszont észreveszi, hogy nem szólalt meg a zenéje. Ugyanis Dolph Ziggler nyugodtan ül a sarokban. Erre bedühödik és megpróbálja megtámadni, de Wade Barrettől kap az arcába egy rúgást, amitől a földre zuhan. Barrett pillanatok alatt elkapja a lábát és Ziggler számol. EGY, KETTŐ ÉS HÁROM! Ezzel Barrett lett a győztes, elég meglepő módon. 

MÁSODIK MÉRKŐZÉS:DAMIEN SANDOW ÉS JACK SWAGGER VS THE GREAT KHALI ÉS SIN CARA!

Én és az amerikai barátom, agyonverünk titeket.

Ideje elverni őket, Cara.

Szóval, akkor következzen egy újabb elég fordulatos mérkőzés. Jack Swagger inkább csak játszadozik The Great Khalival, hiszen gyorsan lefejeli, majd az arcába vág egyet. Ezek után újabb fejelés következik, majd felteszi a felsőkötélre és úgy támad rá.  Khali viszont egy nagy rúgást ad be az arcára, majd f eláll és ráugrik. Swagger gyorsan összeesik, majd összeis szedi magát, de kapott egy óriási rúgást az óriást, aki a hajánál fogva kapta fel. Swagger pacsizni akar, de kap egy újabb rúgást a hasára és Khali lefejeli. Ezek után jön a pacsi, de a facek oldalán. Sin Cara a kötélről ugrik Swaggerre és azonnal el is találja. EGY, KETTŐ és az mégis kiszabadul, majd gyorsan feltáplászkodik. Az arcába már csak egy rúgást kap, majd még egyet. Sin Cara nagyon érti a dolgát és belerúg a lába közé. Rádobja a kötélre, majd rúgni akar, de az gyorsan kicsúszik a ring alól, majd elkezd menekülni. Hátulról érkezik The Great Khali, aki nekivágja a fémlépcsőnek, majd beviszi a ringbe, ahol Sin Cara pinnel. EGY, KETTŐ és Damien Sandow félbeszakítja a kopogtatást. Hátulról pedig The Great Khali támadja meg őt és az Punjabi Playboyyal kivégzi. Jack Swagger feltáplászkodik, majd pacsizni akar, de látja, hogy a csapattársa is a földön fekszik. Ekkor megfordul, és az arcába kap egy rúgást, amit Sin Cara adott neki és a face karakter egy újabb könyököst adott be neki. Damien Sandow viszont megérkezik és beadja az TERMINUS nevű kivégzőjét. Sin Cara összeesik. EGY, KETTŐ és kiszabadul, így Jack Swaggernek nem sikerül a kopogtatás, de a pacsizás igen, ahogyan Sin Caranek is. Most Damien Sandow és The Great Khali vannak a ringben. A heel karakter nekiszalad, de Khali kicselezi és a Punjabi Playboy adja be immáron másodszor. EGY, KETTŐ ÉS HÁROM! A face tag team nyert,.

HARMADIK MÉRKŐZÉS: THE MIZ VS CHRISTIAN!

Erkölcsös bajnok vagyok.

Azt se tudod, hogy mit jelent.

The Miz rögtön egy gyors rúgással próbálkozott és felállt a felső kötélre, hogy ünnepelhessen. Christian azonnal a hasába ütött és lefejelte őt. Ezek után elkapta a karjánál fogva és könnyen ledobta a földre, majd egy könyököst adott be az arcába. The Miz ezek után feltáplászkodott és meglökte ellenfelét. Christian visszalökött és gyorsan összeakaszkodtak. The Miz ezek után az arcába vágott gyorsan és elkapta a hasánál fogva. Christian újra elkapta az arcánál fogva és megragadta a haját az ellenfelének, majd belerúgott az arcába. The Miz eldőlt és EGY, KETTŐ, de kiszabadult, feltápászkodott. Christian újra támadni akart, de The Miz elugrott, majd belerúgott a lába közé és egy DDT-t adott be neki. EGY! Christian kiszabadult, majd kigurult a ringbe, hogy pihenhessen eg kicsit. The Miz pedig kiment utána, majd belerúgott a lába közé és a karjánál fogva rádobta a fémlépcsőre. Christian összeesett, de gyorsan feltápászkodott és egy rúgást akart beadni The Miz arcába, az viszont könnyen elugrott és behúzott egyet a face karakternek. Ez az adok, kapok ment tovább,mígnem Christian bement a ringbe és The Miz is követte. Skull Chrusing Finale kap The Miz és Christian pinnel. EGY, KETTŐ és nem járt sikerrel. Igazán fordulatos a mérkőzés, s végül a face elkapta ellenfelét annak a gatyájánál fogva és megpróbált egy feladásos fogást adni. The Miz lefejelte, majd feltápászkodott és tarkón rúgta ellenfelét. Christian térdre rogyott és következett The Miz finishere. Ám elkapta a heel karaktert és gyorsan beadott egy  Killswitchet. EGY, KETTŐ ÉS HÁROM! Egy újabb face győzelem, aminek Christian nagyon örülhetted.

BACKSTAGE SEGMENT:

Miz megy ki a folyosón és találkozik John Cenával.

Cena ökölbeszorította a kezét és már ütni akart, amikor Miz gyorsan elszelelt. Erre a TLC-n nem lesz lehetősége.

FŐMÉRKŐZÉS: BIG SHOW VS THE WYATT FAMILY!

Tudtátok, hogty a Fear egy szarral töltött tolókocsit jelent?

Tudtad, hogy nem futhatsz el a TLC-n?

A közönség soraiból pár ember elkezdte a Feart kiáltozni, ami miatt Big Show egy pillanatra összezavarodott. Ekkor Bray elkapta a tarkójánál fogva és szépen rádobta a földre, majd pacsizott. Máris Rowan érkezett, aki egy Elbow Droppot adott be az óriásnak, majd a fejénél fogva felkapta és egy öklöst adott be a hasába. Ezek után lefejelte, majd újra elkapta a lábánál fogva és megint belerúgott. Show gyorsan ellökte magától, majd egy óriási ütést adott be neki. Rowan megszédült, majd egy Big Boottal akart támadni, de Show elkapta a lábát és belerúgott a lába közé. A Wyatt ezek után kapott három nagy ütést a hátára és ellenfele a sarokba dobta és egy haspacsit adott be neki. A heel karakter összeesett, majd felállt volna, de Show újra a derekába rúgott. EGY, KETTŐ és Rowan kiszabadult. A főmeccs egyre izgalmasabb. Rowan gyorsan pacsizott és megérkezett Luke Harper, aki elkezdett cikázni a kötelek között és a semmiből egy nagy Big Bootot adott be az óriásnak. Show összeesett és addig az ellenfele felmászott a kötélre, majd leugrott. Show elgurult, ezért Harper csak a földre érkezett. EGY, KETTŐ és kiszabadult.Show egy W.M.D.-tre készül és már ütni is akar, amikor Harper elhajol és kiüti az óriás a bírót. Ebben a pillanatban érkezik Rowan egy acélszékkel és rávág egy óriásit. Harper pedig a tarkójánál fogva rádobja a sarokba és belerúg a seggébe. Az óriás viszont elkapja a nyakánál fogva és egy Chokeslamet ad be neki. Rowan támad, de Show egy W.M.D.T-vel leteríti. Úgy látszik, hogy a face karakter nagyon elemében van. Ám érkezik Bray Wyatt, aki a hátára vág egy óriási acélszékkel, majd egy Sister Abigal következik. Érkezik az új bíró, aki nem érti, hogy ki van bent, s csak azt látja, hogy Bray pinnelni akarja a Big Showt. EGY, KETTŐ ÉS HÁROM! Ezzel a Wyatt Family sikeresen legyőzte az óriást a Smackdownon. Bray újra mikrofont fogott:"Két nap múlva TLC, Big Show. Sok sikert kívánok és még egy dolgot:FEAR!". Ekkor viszont az óriás feltáplászkodott és egy Chokeslamet adott be Braynak! A közönség tombol, a Wyatték pedig elmenekülnek. Piszkosul jó mérkőzések lesznek a TLC-n, szóval ne hagyjátok ki!